2009. október 18., vasárnap

Skitzo - A nagybőgő kettős személyisége


A nyolcvanas évek újabb vidám hullája köszönti a rémek nedves seregét eme nyirkos napon.
A Skitzo névre hallgató muzikális csoportosulás 1985-ben alakult Londonban. Phil (ének) és Rod Connor (dobok) alapította a bandát The Electros néven és hozzájuk csatlakozott hamarosan Tony Bronham (nagybőgő) és Anthony McVey (gitár), akiket egy használtcikk-kereskedésben ismertek meg London egyik piacán. Tony hat hónapra börtönbe került, visszatérése után lett a banda neve Skitzo, valamint Rod egy baleset miatt átadta helyét Steve Tomlinsonnak. A különféle bonyodalmak ellenére zenészeink mohón falták egymás után a koncerteket és a Nervous Records urának, Roy Williams-nek is feltűnt tehetségük, így 1987-ben ki is jött első albumuk, a Skitzo Mania. Ebben az évben Hamburgban az első külföldi koncertjükön is túlestek, ahol lemezüket is hamar elkapkodták a rút kísérleti teremtmények.

Phil bácsi a pokoli piacról.


Rövidesen felkérték őket, hogy tegyék tiszteletüket a Stomping At The Klub Foot válogatás ötödik részén, bár maga a felvétel botrányoktól sem volt mentes és végül a gitáros távozását vonta maga után. Közben a dobos is letette az ütőket, így két új tagja lett a bandának, Strut (dobok) és Pete Davis (gitár). Neki is kezdtek a következő albumuk, a Terminal Damage felvételeihez, amely az új legénységnek köszönhetően hangzásilag sokkal durvábbra sikeredett, mint elődje. Phil elég gyakran sikoltozott, óbégatott és kiáltozott a koncerteken, amely a hangját is kezdte megviselni, így 1989-ben kilépett és inkább a rockabilly felé fordult a The Gamma Rays és a Rabbit Action zenekarok keretein belül. Tony vette át a vokált, bőgő terén újításra került sor Justin személyében. Mivel a hangzás erősen a punk felé tendált, Skitzomaniaxre változtatták a nevüket. 1990 végén Tony is kilépett, majd nyáron Strut Svédországba költözött és Scott lett az új dobos.

Egyik felük rémisztget, a másik meg ijesztget.


A halottat nem sokáig hagyták nyugodni, így a régi felállásban 1994 végén visszatértek és az első album nyomdokain haladtak tovább. A recept megint bejött nekik, így 1995 augusztusában megjelent a The Glove névre hallgató kislemezük. 1996-ban felvették az utolsó albumukat is, a Vertigot, adtak még jó pár koncertet és 1997-ben végleg feloszlottak.
Az egyik kedvenc zenekarom, amelyet leginkább a fogyni nem akaró sikolyoknak és a tébolyult dallamnak tudok be. A Cryin' State és az I Want Your Lovin' nóták kötelező darabnak számítanak nálam.

Skitzo - I Want Your Lovin'


Skitzo - House Of The Rising Sun