Egyike azon psychobilly zenekaroknak, amelyek élőhalott cégérként hirdetik a műfajt eme vásott világ számára.
A történelmük szála 1989-ben indult útnak Dánia fővárosában, Koppenhágában. A legtöbb forrás szerint az énekes-nagybőgős Kim Nekroman egyenesen a Dán Királyi Haditengerészet egyik tengeralattjárójának posztjáról igazolt át a zene oldalára. Eleinte egy rockabilly bandában dobosként tevékenykedett, de hamarosan a gordon bűvőlését kezdte tanulmányozni és a horror felé vette az irányt. Hamarosan Paolo Molinari gitáros és Jens Brygman dobos segítségével megszületett a Nekromantix. Ismertetőjelük Nekroman saját készítésű koporsóbőgője lett, amelynek az első példánya egy gyerekkoporsóból készült, a későbbi típusok már sokkal jobb hangzást produkáltak és összecsukható mivoltuk miatt a szállításuk is könnyebb lett.
Koporsót! Fémet vagy fát!
Az említett felállás még az első album felvételei előtt megváltozott, Peter Sandorff vette át a gitárt, Peek pedig az ütőket. Két koppenhágai fellépés után egy nagyobb hamburgi fesztiválon is részt vettek, amely egy szerződést eredményezett a Tombstone Records kiadóval első albumukra, a Hellboundra. Ezt követte egy európai turné, amely nemzetközi hírnevet hozott nekik és 1991-ben a Nervous Records jóvoltából megjelent második albumuk is, a Curse of the Coffin. 1992-ben újabb változások álltak be a tagság terén, Jan Daggry (Ian Dawn néven) kínozta a gitárhúrokat ezentúl, Tim Kristensen (Grim Tim Handsome) pedig a bőröket. A harmadik albumuk, a Brought Back to Life már Grammy-díjat is nyert a "Legjobb heavy metal album" kategóriában 1994-ben. Újabb cserék következtek a gitárost illetően, de végül Søren Munk Petersen lett a befutó, akivel 1996-ban a negyedik album is megszületett Demons Are a Girl's Best Friend néven.
Ha rossz leszel, a bőgőben végzed!
Ez idő tájt folyamatosan koncerteztek Európa országaiban, valamint Japánban. 1996-ban Nekroman megismerkedett Patricia Day-jel, akivel később összeházasodtak és egy zenekart is alapítottak Horrorpops néven, amely egy időre háttérbe szorította Kimnél a Nekromantix-ot, így Petersen és Kristensen kiléptek 1996 végén. 1997-ben Peter Sandorff visszatért a zenekarba mint gitáros, valamint ezentúl testvére, a dobos Kristian is a banda sorait erősítette. 1999-ben 10 éves fennállásuk alkalmából a Stengade 30 koppenhágai klubban játszottak (ahonnan elindultak annak idején), amelyről felvétel is készült Undead 'n' Live néven. 2000-ben megtörtént az első szereplésük az Egyesült Államokban, ahol a Tim Amstrong vezette Hellcat Records-nál 2002-ben a Return of the Loving Dead című albumukat is kiadták.
Hidrogénbombát vagy csalunk!
Ezzel nagyban hozzájárultak az ottani psychobilly közösség kibontakozásához. A lemezzel egy időben egy videóklip is készült a Gargoyles Over Copenhagen című dalról. Nekroman rövidesen Los Angeles-be költözött, ahol főleg a Horrorpops-szal foglalkozott, majd 2004-ben kiadták a Dead Girls Don't Cry című hatodik Nekromantix albumot is. 2005-ben Sandorffék helyét Troy Russel (gitár) és David Mesa (dob, Rezurex) vette át, de 2006-ban David belépett a Tiger Army-ba, így Andrew Martinez vette át a helyét, aki 2009-ben elhunyt autóbalesetben, ezért Lux lett az új (és az első női) dobos a zenekarban. 2007-ben a hetedik album is napvilágot látott Life Is a Grave & I Dig It! címmel és Troy szólókarrierjét szem előtt tartva kilépett, majd Pete Belair gitározott, de 2008 óta Franc birtokolja ezt a pozíciót. 2009 végén Rob Zombie-val indultak közös turnéra.
Számomra egyértelműen a korai albumok viszik a halottat, így főleg a Spiders Attacking Manhattan, az Electric Chair, a Rockin' Reptile és a Curse of the Coffin tartoznak a kedvenc nótáim közé.
Nekromantix - Born to be alive
Nekromantix - Alice in Psycholand
Nekromantix - Rot in Hell
Bejegyzések
